A KUTYÁK KEDVENCEI!

Kutyajó ötletek, életmód

Egy év Körtével

2020.09.21 14:36
Egy év Körtével

Ma - szepember 21-én- van napra pontosan egy éve, hogy a Futrinka Egyesület rendezvényén megpillantottam egy 1 év körüli, csontsovány, meggyötört testű magyar vizslát, akinek az akkori kedves és bizakodó tekintetét azóta sem tudom kiverni a fejemből.
Egyébként úgy indultunk erre a rendezvényre Márkkal, Fügivel és Mogyival (plusz a kutyabolttal kitelepülni), hogy egy dolog biztos: NEM hozunk haza még egy kutyát!!! (hahahaha) Aztán persze, mint az életben általában, a dolgok nem teljesen úgy alakultak, ahogy gondoltuk. :-)

Amikor először megláttam Körtét (akkor még Henryt, mert az Egyesülettől ezt a nevet kapta) , egy önkéntessel sétált, a nyakában egy kék, gazdit keresek feliratos kendőben. Odamentem és érdeklődtem a kutyusról. Így derült ki, hogy Körte 2 nappal korábban került a Futrinkások gondozásába a "gazdijától" (szigorúan idézőjelben, mert az ilyet én nem nevezném gazdinak), aki pici korától láncon tartotta a kertben és az utolsó időkben már annyit sem foglalkozott vele, hogy enni adjon neki. Annyira sovány volt, hogy már az arcán és a fején lévő zsírt is felélte. Azt nem tudom, hogy a meggyötört kis teste milyen egyéb nehézségeken ment keresztül, de tekintetében a fáradtság és a szomorúság mellett, ott volt a remény és a bizalom is. Rövid beszélgetés után Köri póráza pikk-pakk a kezembe került, én sétáltam vele tovább.
És itt kezdődött el a mi történetünk, mert innentől kezdve én nem adtam ki a kezemből a kis vizslát. Bennem már itt eldőlt, hogy a családunk tagja lesz (persze erről még meg kellett győzzem Márkot is, de ez egész hamar sikerült).
 
                    

Az első napok persze nem voltak zökkenőmentesek. Füge és Mogyi nem igazán örültek az új jövevénynek, és Körte sem értette kezdetben a helyzetet. Körinek mindkettőjükkel volt 1-1 (tetlegességig természetesen nem fajult) összemordulása még az első héten, de ezt tudtuk kezelni. Összességében hamar túllendültünk a felmerült nehézségeken és könnyedén összecsiszolódtunk. A három kutya azóta a legnagyobb egyetértésben és szeretetben él együtt, imádnak közösen játszani, összebújni. Olyan mintha mindig is együtt lettünk volna, így öten.

                              
 
Az elején sokak szemében láttam, illetve hangjában hallottam a meglepetést, megrökönyödést.  Mármint azzal kapcsolatban, hogy minek a három kutya és, hogy biztos elment az eszünk. Pedig az elmúlt egy év távlatából nyugodtan mondhatom, hogy nincs nagy különbség kettő, illetve három eb között. Három kutyával is ugyanúgy járunk sétálni az erdőbe, kirándulni, futni, és visszük őket magunkkal mindenhova, ahova csak lehet, a létszám ezen mit sem változtatott. Persze lehet nekünk szerencsénk van velük, mindhárman jó kutyák, szót fogadnak és figyelnek ránk, ragaszkodnak hozzánk. Körte pedig rengeteget tanul a két nagyobb (fogadott) tesójától arról, hol van a határ, hogyan viselkedjen bizonyos helyzetekben. 


                    

Körtével tavaly decemberben sikeresen elvégeztük az Azúr kutyaiskolában az alapfokú tanfolyamot és még idén tervezzük vele megcsinálni a középfokot is. Tavasszal Márkkal elkezdett agilityzni, Körte nagyon ügyesen fejlődik és kifejezetten gyors is .
Imád sétálni, futni, sokat kirándulunk együtt, nyáron többször jártunk kutyastrandon (Velencén és Balatonon is), volt velünk rendezvényen, étteremben, sőt még vásárolni is. Hihetetlen jófej, hálás és alkalmazkodó vizsla fiú, aki bármit megtesz az emberi közelségért.

            


A mai napig nem értem, hogy ezt a kedves, bújós, embercentrikus, amúgy hihetetlen okos és szófogadó kis cukit (vagy egyébként bármelyik másik négylábút), hogy volt képes valaki láncra verni és elhanyagolni. Igaz a mondás: ami valakinek szemét, az másnak kincs. Sajnálom, hogy élete első évében nem bántak vele jól és nem szerették úgy, ahogy megérdemli. De a kezdeti nehézségek után ma már jó helyen van, egy családban, ahol teljes értékű tag. Úgy érzem hogy igazán boldog nálunk és mi is azok vagyunk, hogy velünk van!

                                                
                                                  
#fogadjorokbe