A KUTYÁK KEDVENCEI!

Kutyajó ötletek, életmód

Kutyaiskola

2017.10.29 16:30
Kutyaiskola

Néhány éve még nem volt jellemző, hogy az ember kutyaiskolába járjon kedvencével. A legtöbben csak akkor fordultak szakemberhez, ha (már) valami nagyon nagy gond volt a kutyájukkal. Egyébként pedig együtt éltek az esetleges kisebb-nagyobb problémákkal és kerülték azokat a helyzeteket, amik ”veszélyt” jelentettek.

Szerencsére mára ez a hozzáállás sokat változott. A legtöbb felelős kutyatartó eljár kutyaiskolába és legalább az alapfokú engedelmességi tanfolyamot elvégzik. Kutya-gazdi közösen, merthogy a kutyaiskolában nem csak a kutyából lesz diák. Kiskedvenc és gazdi együtt ”ülnek be az iskolapadba” és hétről hétre egyre többet tanulnak meg a másik viselkedéséről.
Fügével az Őrmezői Kutyaiskolába jártunk óvodába és suliba is. Az örökbefogadást követő néhány hónapban nekünk rengeteget segített a kutyaiskola. Többek között abban is, hogy kölcsönösen megbízzunk egymásban és jobban kötődjünk a másikhoz. Fügével (amúgy érthető módon) nem volt egyszerű az elején; nem fogadott szót, nem bízott bennünk és nem kötődött hozzánk túlzottan. Sokat dolgoztunk azon, hogy ezek a dolgok megváltozzanak, és mire a középfokot is elvégeztük, teljesen átalakult a kapcsolatunk. Füge a mai napig bármilyen szituációban szót fogad; bárhova elvihetjük magunkkal, minden helyzetben kedves, rendes és nagyon okos kutya.
Mogyival már Érden az Azúr Kutyaiskolába jártunk, ahol az ovi és az alapfok után, hosszabb kihagyással végül idén ősszel elvégeztük a középfokú tanfolyamot is. Mogyika igazi vizsla; érzékeny, bizonytalan, szétszórt, állandóan túlgondol mindent, így volt néhány feladat amivel meggyűlt a bajunk. Én annyira izgultam a vizsgán (az idegességemet nyilván szegény kutya is átvette), hogy alapvető dolgokat is elszúrtam, de szerencsére sikerült, levizsgáztunk.

És hogy melyik foglalkozás mire jó?
A kutyaoviban megismerhetjük kölyökkutyánk viselkedését különböző helyzetekben, és elsajátíthatjuk az alap tanítási technikákat. Abban is segít, hogy kutyánk szocializációját más kutyákkal és emberekkel már kiskorában elkezdjük.

Az alapfokú tanfolyamon alap engedelmességi feladatokkal találkozhatunk, például: behívás; ülés; fekvés; helyben maradás; pórázon sétálás és még egy csomó hasznos dologgal, ami a mindennapi együttélést segíti.

Középfokon az engedelmességi gyakorlatok mellett, különböző ügyességi feladatokkal és többféle érdekes tanítási módszerrel is megismerkedhetünk.

Persze sok időt elvesz az ember életéből, tanfolyamonként (alap+közép) 7 hétvégével, alkalmanként kb. 1,5 órával kell számolni. De nagyon megéri, hiszen nemcsak a kutya tanul ez idő alatt, hanem mi gazdik is. Megtanulhatjuk, hogyan viselkedjünk kutyánkkal bizonyos helyzetekben, illetve megérthetjük, hogy kutyánk egy-egy szituációban mit és miért csinál. Rádöbbenhetünk arra, mennyit számít mi mit érzünk, teszünk, hiszen kutyánk minden rezdülésünket érzékeli, minden mozdulatunkra reagál. Mindemellett, ha szorgalmasan gyakorlunk, akkor nemcsak kedvencünkkel való kapcsolatunk javulhat, hanem kutyánk engedelmesebb, szófogadóbb lesz és megismerkedhetünk egy csomó olyan módszerrel-praktikával, amit a későbbiekben kutyásként más szituációkban is hasznosíthatunk.

És persze nem utolsó sorban a tanfolyamon sok jófej kutyával és gazdival is találkozhatunk.

*Marcsi*